A nyári - hajnali - balatoni - gázlós pecákhoz van egy rituálém. Az esetek nagyrészében egy fehér boblerrel dobom az elsőket. Főleg, ha nem alszok el és sikerül időben, a szürkület előtt kiérnem a kiszemelt helyre. Próbáltam más színű boblerrel is, működött nem mondom, azt is megették, de ahogy említettem ez egyfajta kattanás nálam. :)
Természetesen tavaly, 2021 május 1-én is az egyik sokat látott fehér bobler került a kapocsba. Az első dobások egyikére meg is érkezett egy kisebb balin. A BHNP folyamatos telepítésainek köszönhetően az utóbbi 1-2 évben egyre több kisebb balint is nyakon lehet csípni. a balatoni átlagnak számító 50-60 centis balinok mellett. Korábban kisbalint csak elvétve lehetett fogni, méret alattit meg kétévente 1-1 darabot. Fura ez, megérne egy külön témát a vadon leívott kisbalinok viselkedése.
Mivel a májusi balinozások nálam még nem a topwaterről szólnak, így fent hagytam a kapocsban a fehér csalit. Bentebb gázoltam és rablások híján azok "szokásos" helyét dobáltam, figyelve, hogy ne csapjam szét a helyet, hátha megérkezik a raj. Ez a nem-szétcsapás azt jelenti, hogy 1-2 percenként dobok csak, nem folyamatosan. A következő balin pár méterre tőlem bombázta be a boblert. Felsírt a lazára hagyott fék rendesen. Imádom ezt a fajta balinozást, főleg, ha ilyen gyönyőrű, fotogén balinokat fogok.
A peca itt nem ért véget, sőt innen indult be igazán, viszont csalit cseréltem, így a történteket egy másik bejegyzésre kell halasztanom. Annyit előre azért elárulok, hogy a csalicserét követő első dobásra avattam egy új típust egy szintén csodaszép balinnal. Majd sügereztem egy jót, utána ismét a balinoké lett a fő szerep. Végül a nap utolsó balinját - miután már a 4 különböző színnel is sikerült fognom - a kapocsba újra visszatett fehér bobler adta. Csodálatos szezonkezdés volt és még csak reggel 7 óránál jártunk...
Tudom, hogy rövidre sikerült ez a szösszenet, de valójában nem élménybeszámolót szerettem volna írni. Inkább rámutatni egy olyan dologra, ami ha jobban végiggondoljátok, szerintem mindenki horgászatában ott van. Egy-egy apró, rituálészerű megszokás vagy még inkább ragaszkodás egy adott csalihoz egy adott szituációban. Nálam az egyik ilyen a fehér bobleres első dobások, de csak a Balcsin.
Ugyanitt akciós fehér bobler eladó. :D:D:D Na jó, nem akciós, csak simán rendelhető. :):):)
...és miért alóza a cím? Ezt a rejtvényt meghagyom nektek. ;)
Comments